Piroska-receptesfüzetéből!!

Piroska-receptesfüzetéből!!

2010. július 25., vasárnap

Pórés csirkemell

Lebőrözünk,kicsontozunk négy közepes nagyságú csirkemellet,és az igy kapott nyolc hús darabot rostjaira merőlegesen egy kissé bevagdossuk.Besózzuk,vagy grillfüszerrel bedörzsöljük,illetve illetve megkenhetjük szójamártással helyette,mert az is izesit.Egy fél napra a hűtőszekrénybe rakjuk,majd a hússzeleteket öt deka vajon szép pirosra sütjük.Közben egy kiló póréhagymát megtisztitunk,zöldjével együtt 7-8 centis darabokra vágunk,és sós vizben 10 percig főzzük,majd leszürjük.Egy tűzálló tálat két deka vajjal kikenünk,az aljára teritjük a pórédarabokat,és ráfektetjük a kisütött húst.A sütés után a serpenyőben maradt vajat két deci tejföllel meg egy tojássárgájával simára keverjük,és a pórés csirkére öntjük.A tetejére öt deka sajtot reszelünk,és a forró sütőben megsütjük.A mártást a póré igy magába szivja,és különlegesen zamatossá válik tőle!
Jó étvágyat!!!

2010. július 23., péntek

Málnás tornyok mascarponekrémmel!

Mindig kell valami desszert,egy receptes újságból néztem ki ezt az édességet.
Válasszunk szét 4 db tojást.A sárgáját keverjük ki 4 ek.barna cukorral,majd szitáljunk hozzá 4 ek.lisztet 1 csipet sütöporral,és fokozatosan keverjük bele az 1 csipet sóval habbá vert fehérjéket.Töltsük a tésztát sütőpapirral bélelt tepsibe,és süssük 180 fokos sütőben kb.20 percig.
Verjünk habot 2 dl hanbtejszinből,közben adjunk hozzá 1 tasak vaniliás cukrot és 7,5 dkg cukrot.Forgassuk bele a 20 dkg mascarponét,és hütsük le.
Szúrjunk ki köröket a piskótából,és kenjük meg a mascarponés krémmel.Tegyünk egymásra 3-3 darabot,és diszitsünk minden tornyot 3-3 szem málnával.vagy amivel akarjuk!Én körbe is bekentem a krémmel,az eredetiben nem volt.
Elkészitési idő: 50 perc,4 személyre,egy adag:2746 KJ/656 kcal.
+1 recept:Málnaszósz
Tegyünk lábosba 15 dkg málnát,adjunk hozzá 1 tasak vaniliás cukrot és egy kevés vizet,majd alacsony hőfokon főzzünk belőle szószt 10-15 perc alatt.Ha kihült,a málnás tornyokra vagy vaniliafagylaltra is locsolhatjuk! Jó étvágyat!
Posted by Picasa

2010. július 18., vasárnap

marcipános muffin

Desszertnek,Sthal féle marcipános muffint sütöttem,fehér csoki mázzal a tetején,amikor először láttam,akkor elhatároztam ezt megcsinálom.
15 dkg fehér marcipán,
10 dkg puha margarin,
10 dkg cukor,
1 kávéskanál szintelen mandula aroma,
2 tojás,1 citrom,
15 dkg finomliszt,
1 kávéskanál sütőpor,1 csipet só
1/2 dcl tej,
Máz:10 dkg fehércsoki,10 dkg margarin,3 evőkanál tejszin.
A tésztához a puha margarint,a cukrot,robotgéppel habosra keverjük aztán egyenként hozzádolgozzuk a tojásokat,és a reszelő nagy lyukú oldalán hozzáreszeljük a megdermesztett marcipánt,és utána a citrom héjját.
A lisztet a sütőport és a sót összekeverjük,és lassú fokozaton a lisztet belekeverjük a marcipános keverékbe,a végén jöhet bele a tej is.
bélelt muffin formába kanalozom,majd előmelegitett sűtöben 25 percig sütjük.
Máz: a fehércsokit apróra tördeljük gőz fölött megolvasztjuk a margarinnal és a tejszinnel,ha kész levesszük a gőzről 2 perces kevergetéssel langyosra hütjük,aztán 10-15 perc alatt sűrűre dermesztjük a mélyhűtőben.A megsült muffinok tetejét levágjuk a mázat robotgéppel átkeverjük és utána a tetejére arányosan elosztjuk a mázat.piritott mandula a tetejére,/én nem tettem/koktél cseresznye,vagy amit akarsz.Jó étvágyat!
Posted by Picasa

paprikás burgonya.

Ma 1-2 fokkal volt hűvösebb,mint a héten,igy főzni kellett valami gyors és laktató egytál ételt.A paprikás burgonya mellett döntöttünk.
1 nagy fej vöröshagymát,petruskával megpároltam,majd 6-7 gerezd fokhagymát apróra vágva hozzáadtam,pároltam,oliva olajon,megszórtam pirospaprikával,felengedtem vizzel,főztem egy kicsit a hagymákat, belevágtam egy egész zöldpaprikát közben felszeleteltem a kolbászt,hozzáadtam,piritottam,főztem kicsit,majd beletettem a felszeletelt burgonyát, felengedtem vizzel,sóztam,ételizesitőztem,erős pistáztam,és egy fél leveskockát is tettem bele,föztem,közben készitettem galuskát,egy tojás,kevés olivaolaj,tej,só,liszt,némi viz,majd kifőztem,és amikor már kész lett a paprikás,bele kevertem,kicsit összefőztem,hogy átvegye az izét.salátával,kovászos uborkával,és friss fehér kenyérrel,hizlaló.
Posted by Picasa

paradicsom"szüret"az erkélyről.

tegnap leszüreteltem a paradicsomot az erkélyen.
Posted by Picasa

2010. július 17., szombat

Holnap!!!

Talán holnap,lesz egy kis lehülés,és lehet mozogni a konyhában,valamennyit,várom nagyon a lehülést!!!!holnap már itthon fözött ebédet eszünk!!!!De jó lesz!!!!!!!!

Mindenki főz?????

Látom mindenki főz!!!senki nem szenved a melegtől???????én nagyon!!!!!!!!!!

2010. július 15., csütörtök

a citromos álom,mint Hófehérke!!!!

nem fényképeztem,a recept megtalálható.annyira hőség volt van,hogy semmi energia.van egy másik változat is a citromos álom néven,egy kicsit másképp,elkérem a nővéremtől,és leirom.Várom a hüvőset!!!!!!!:(:(:(:(most ilyen vagyok!!!

2010. július 10., szombat

mai ebéd tökfőzelék

Ma tökfőzeléket készitettem ebédre,a tököt legyalultam,két evőkanál olivaolajon,megpiritottam egy kicsi reszelt v.hagymát,majd piritás után,egy kevés pirospaprikával megszórtam,de előtte levettem a tűzről,hogy ne égjen meg a paprika, majd beletettem a gyalult tököt,megföztem a saját levében,közben sóztam,és apritottam bele friss kaprot,ételitesitővel izesitettem még,amikor már ugy gondoltam megfőtt,készitettem habarást,egy evőkanál liszt,tejszin,tej és tejfől keverékéből,majd behabartam,összefőztem,éppen eltaláltam a habarás mennyiségét,nem kellett higitani,amit egyébként tejjel pótoltam volna.Ecetet mi nem teszünk bele.igy finom krémes lesz az ize.főztem hozzá,tojást,és sütöttem ki krokettet.
desszertnek készitettem,darás vanilia pudingot,babapiskótával.
Posted by Picasa

pudingos mákosguba

A töltött káposzta után pudingos mákosgubát ettünk,négy nagy kiflit felkarikáztam,meleg cukros vaniliás tejben megáztattam kicsit,2 tasak vanilia pudingot megföztem,egy jénaiba beletettem a kifliket,megszórtam cukros mákkal,rétegeztem,és a rétegeket megöntöztem a pudinggal.
Posted by Picasa

pénteki ebéd,

Igaz,hogy meleg volt,de azért töltött káposztát főztünk,és nagyon jóizüen ettünk blőle,,jó kis hagyományos hizlalda.
Posted by Picasa

2010. július 7., szerda

Zöldparadicsom télire.


A be nem érett,tövön maradt paradicsomból szokták késziteni,salátának.A paradicsomokat fél centi vastag szeletekre vágjuk,és ötkilónyi paradicsomra egy kiló hagymát véve,azt megtisztitjuk,szintén karikára vágjuk.A paradicsommal összekeverjük,és egy kilónyi paradicsomra három deka sót véve,egy napra besózzuk.Másnap enyhén ecetes,forró vizbe apránként beledobjuk a paradicsomot,egyet forralunk rajta,majd szürőkanállal kiszedjük,üvegekbe rakjuk.Végül a megmaradt levet ráforrázzuk,és azonnal lekötve,száraz gőzbe rakjuk.

2010. július 6., kedd

ricottás süti,

Régóta készülök,hogy felhasználjam a hűtöben várakozó két doboz ricottát,fogalmam sem volt mit készitsek belőle,mert még soha nem használtam,de a kiváncsiság nem hagyott.elkezdtem keresni recepteket,de nem sokat találtam,ami gyors és süti,de nem adom fel folytatom a keresést.De azért találtam,és bár túl egyszerű,de leirtam,mert sürgetett a határidő.
A receptet a http://www.tutireceptek.hu oldalon találtam.remélem jól emlékszem,hiszen felirtam.de ha nem akkor van itt egy másik cim is,
http://www.lilafuge.blogspot.com oldal,utána nézek.bent hagyom amelyik az igaz.
Hozzávalók:
12,5 dkg vaj,12 dkg cukor vagy több,én többet tettem,4 tojás,1 vaniliás cukor,kis narancslé,50 dkg ricotta, 1 evőkanál méz,vagy juharszirup,elmaradhat, 1 evőkanál rum,5 dkg dara.kevés vaj és zsemlemorzsa a tepsibe.
A tojásokat válasszuk szét,22-24 cm tortaformát kenjük ki vékonyan vajjal és szórjuk meg zsemlemorzsával.
A puha vajat keverjük el a cukorral,adjuk hozzá a tojások sárgáját,a ricottát,a vaniliacukrot,(mézet)és a rumot.
Verjük kemény habbá a tojásfehérjéket,forgassuk óvatosan lapáttal a túrós masszába,és végül keverjük hozzá a darát.Öntsük a tésztát a tortaformába.175 fokos sütőben 45 percig sütjük!!!!ez az eredeti recept,én egy kicsit változtattam,de nem lényeges.és én föztem hozzá vanilia öntetet,de holnap fagylalttal esszük.nem tortaformában sütöttem,hanem téglalapalakú jénai tálban.jó étvágyat!!!
Posted by Picasa

ricottás süti tepsiben,illetve jénaiban.

Posted by Picasa

2010. július 5., hétfő

ringlós süti.

Ma ringlós sütit készitettem,volt itthon ringló,még pénteken vettem,nem volt nagyon érett,igy még akkor lecukroztam,barna cukorral,és gyümölcs cukorral,hogy egy kicsit megrogyjon. hát nem nagyon sikerült neki,igy kicsit megföztem.
3 tojás,kb.20 dkg margarin,20 dkg cukor,legyen kristály,mert szerintem a porcukor nem cukor,hanem keményitő,és szárit, és nem édes,vaniliás cukor,citromhéj,sütőpor,darált dió,ringló,liszt 20 dkg,de lehet 15 is.
A tojás sárgáját felverem a margarinnal,majd beleöntöm a cukrot,vaniliás cukrot, citromhéjjat,és tovább verem,(de előtte a fehérjét felvertem habbá,majd betettem a hütőbe amig nem kellett,)szép habos lesz,most szép fokozatosan beleadagolom a lisztet,amiben benne a sütöpőr,és egy vaniliás cukor is,majd hozzá teszem a darált diót,ami éppen csak két marék,majd hozzá öntök két-három kupak konyakot,összekeverem,ha nem elég laza lazitom tejjel,vagy tejszinnel,de ne feledjük,még jön hozzá a felvert fehérje,majd egy kivajazott kilisztezett tepsibe öntöm,elsimitom,és a tetejére helyezem a ringlót,megszórom barnacukorral,és előmelegitett sütőben,kb 30 percig sütöm.A fontos édes legyen a tészta,mivel a ringló pikáns.ha megsült porcukorral megszorom,a porcukor erre való.kockára vágom,és kihülve esszük.remélem nem hagytam ki semmit.Jó étvágyat!!!!!
Posted by Picasa
Posted by Picasa

mai ebéd.

tanyasi csirkeleves,a húst kiettük,az aprólékot,a nagyobb darabokat megsütöttük.burgonya körettel,a melle húsát pedig eltettük,majd lesz belőle valami.ringló dzsemmel ettük,maradt,mivel ringlós sütit sütöttem.
Posted by Picasa

2010. július 3., szombat

egyszerü.

Ezt ugy hivják sült paprika.itt még félkész állapotban,vöröshagyma,fokhagyma,és paprikák,kicsi pirospaprika,só,és egy csepp cukor.megsütöm,és a végén ütök rá tojást,petrezselymet is tettem bele.de készithetjük burgonyával is,és rizzsel.kovászos uborkával,fincsi,és jó fehér kenyérrel.de kolbásszal,hát igen!!!!!!
Posted by Picasa

Csülökpörkölt galuskával,elsején.

Igaz meleg van,de vágytam már egy kis csülökpörköltre,galuskával,egy egész csülköt felkockáztam,másfél nagy vöröshagymát felszeltem,három nagy fokhagymát is,zellert,petruskát is,megpároltam egyszerre,sóztam,kicsit megfőztem őket,majd pirospaprika,3 kiskanállal,de előbb levettem a tüzről,ne égjen meg a paprika,majd beletettem az alaposan megmosott lecsepegtetett húst,alaposan megpiritottam,majd lefőztem a saját levét,és felöntöttem két liter mentes ásványvizzel,sóztam,borsóztam,ételizesitőztem,leveskockáztam egy egészet, és tettem bele 2 kiskanál Édes Annát is,és pici kristálycukrot.Majd három órát főztem,és felengedtem ha kellett.közben elkészitettem a galuskát,fél kg liszt,2 egész tojás,1 dcl tej, és két evőkanál oliva olaj,és só.A tojást elkevertem az olajjal,majd beleöntöttem a tejet,a sót,összekevertem,beleöntöttem a lisztet apránként,és annyi vizet,hogy jó kis galuska tészta legyen,majd forró sós vizben kiszagattam,lapátos szaggatóval,amig elkészültem még ott is folyt rólam a viz,ebben a dög melegben,de úgy kell annak aki ilyenkor NOKEDLIT főz!!!!A "savanyúság"őszibarackot megföztem dzsemnek,és azzal ettük.Mondhatni semmit nem fogytunk!!!!!Jó étvágyat!!!!
Posted by Picasa

2010. július 2., péntek

tejszines kolbászos penne

Hétfőn fogalmam sem volt mit főzzek,saját kútfejemből.Valamit enni kell,gondoltam,hoppá van kolbász,tészta,némi zöldség,tejszin,akkor legyen ez.a kolbász jó minőségű lecsókolbász volt,javult az utóbbi időben.
kb.30 dkg kolbászt felkarikáztam,1 új zellert szintén felapritottam,a zöldjét is,sárgarépát is felapritottam,2 szálat,oliva olajon megsütöttem egy kicsit a kolbászt,utána beletettem a zöldségeket is,ételizesitőt,sót borsót,egy csepp cukrot,ezeket összesütöttem kicsit,majd felengedtem vizzel és egy kicsit főztem,lefőztem róla a vizet,megkostóltam hogy jó ize van-e,az volt,és hogy puhák-e benne lévők,majd felöntöttem,kb 3-4 dcl habtejszinnel,mert az sokkal zsirosabb,kicsit föztem,kostóltam,majd lezártam és lefödtem.közben azért kifőztem kb.20-25 dkg pennét,majd a kettőt összekevertem.Nagyon kellemes krémes tésztát kaptam,és tálalásnál megszórtam reszelt sajttal,de szerintem anélkül is finom.egyszerű de finom lett!!!!
Posted by Picasa

folytatom.......

Visszatértem pár napos önkéntes visszavonulásomról,de a meleg sajnos hátráltat!!!!!
De majd igyekszem!!!!!A gyakorlat teszi.........???????hm????????